1985 óta dolgozom óvodapedagógusként . A Kamaraerdei óvoda alapító tagjaként , jelenleg pedig az óvoda vezetőjeként 24 éve dolgozom a munkatársaimmal azon , hogy az óvoda jó hírnevét megőrizzem és tovább emeljem.
2007-ben végeztem az ELTE Tanító-és Óvóképző Főiskolai Karán, majd a Kamaraerdei Óvodában kezdtem óvodapedagógusi pályám. 2017-ben az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szereztem szakvizsgát Gyermektánc az óvodában, iskolában szakirányon. Nagyon fontosnak tartom, hogy a néptánc, a népi játékok, a hagyományok ápolása a gyermekek mindennapjainak részévé váljanak. Célom, hogy vidám légkörben teljenek a napok a gyermekek számára, ezzel is hozzájárulva érzelmi biztonságuk megteremtéséhez. 2019 óta az óvodavezető helyetteseként is dolgozom.
1989-ben diplomáztam a Szarvasi Óvóképző intézetben óvodapedagógus szakon. 26 évig dolgoztam szülővárosomban, egy szeghalmi óvodában. 2015 óta dolgozom a Kamaraerdei Óvodában. A munkám során mindig fontos volt számomra, hogy az óvodásaim bizalmon alapuló, szeretetteljes, de következetes légkörben nevelkedjenek és jól érezzék magukat a csoportomban. A csoportban végzett munkám mellett 2018 óta a Környezeti munkaközösség vezetőjeként is tevékenykedem. Jóérzéssel tölt el, hogy intézményünk elnyerte a Madárbarát és a Zöld óvoda címet. A magánéletemben is fontos számomra a természet közelsége, a környezetvédelem, az egészség megőrzése. Elhivatott “zöld” óvó néni vagyok.
2018 óta vagyok a Kamaraerdei Óvoda óvodatitkára. Segítem az intézményvezető és az óvoda munkatársainak munkáját, a szülőkkel való kapcsolattartást.
A gyerekek "Vica nénije" vagyok. Több, mint 30 éve dolgozom óvónőként. Ennyi eltöltött év után is még minden nap érnek meglepetések a gyerekek részéről. Számomra minden nap egy kihívás. Bátran kijelenthetem, hogy ha még egyszer választhatnék, ismét csak óvónő lennék.
Óvodapedagógusi diplomámat 2021-ben szereztem a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. Abban a szerencsés helyzetben kezdhettem hivatásomat, hogy előtte már 5 éven keresztül pedagógus asszisztensként részese lehettem az óvodai életnek, rendkívül elhivatott, magas szakmai tudással rendelkező és nagyszerű pedagógusok mellett. A tőlük ellesett tapasztalatokat és a főiskolán szerzett tudást vegyítve szervezem a gyermekek mindennapjait, ahol szeretném megteremteni számukra azokat a feltételeket, amelyek az óvodában töltött idejük alatt a fejlődésükhöz szükséges, mind értelmi, mind érzelmi, mind szociális téren, de leginkább a szeretetteljes és elfogadó légkört, amit kiemelten a szívügyemnek tekintek. Mindezek megvalósításához elengedhetetlen kellékeim: a mosolygás, a humor és a szeretet, amik nélkül nem telhet el egy nap.
Az óvodapedagógusi diplomámat, 2015-ben vehettem át a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karán. A Kamaraerdei Óvodában 2023. óta dolgozom. Pedagógusként számomra a legfontosabb a gyermekközpontú, tiszteleten és szereteten alapuló, a gyermek személyiségét elfogadó, segítő, támogató, empatikus, de következetes nevelői munka. Pedagógusi hitvallásomat, a gyermekekhez való viszonyulásomat, az alábbi idézet jellemzi: “A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani.” (Rudolf Steiner).
Három éve dolgozom óvodapedagógusként. Pályám során igyekszem szakmailag folyamatosan fejlődni annak érdekében, hogy a gyermekek fejlesztésére újabb módszerekkel ismerkedjek meg. Nagyon szeretem a kézműves tevékenységet, a különböző technikákat, eszközöket együtt kipróbálni, ezek szépségét a gyermekeknek megmutatni. Célom a sokrétű, színes ismeret, tudás átadása a gyermekeknek, megtartva a játékosságot, ezzel biztosítva számukra a fejlődés mellett a vidám gyermekkort. Nagy szeretettel várom az óvodánkba érkező gyermekeket!
13 éve dolgozom óvodapedagógusként. A Kamaraerdei óvodában 2021 októbere óta dolgozom. Munkámban igyekszem a következetességre törekedni, a gyerekekhez szeretettel fordulni az érzelmi biztonságot megadva számukra, de keretet adva és segítve őket az önállóság útján.
2015-óta dolgozom az óvodában. 2020-ban diplomáztam és azóta óvónőként dolgozom . Munkám során, amire a legnagyobb hangsúlyt szeretem fektetni, az a gyermekek szociális képességeiknek a fejlesztése. Nagyon fontosnak tartom, hogy szociálisan érzékeny, befogadó felnőttekké neveljük gyermekeinket.
1998 óta vagyok a pedagógus pályán. 2017-től vagyok jelenlegi óvodámban, mint fejlesztőpedagógus. A célom, hogy már kisgyermekkorban kompenzáljuk kollégáimmal az egyenetlen fejlődésmenet okozta hátrányokat, melyeknek senzitív időszaka az óvodáskorra esik. Ezáltal biztosíthatjuk az iskolai kudarcok elkerülését, illetve megalapozhatjuk a sikeres tanulmányokat, mely a gyermek egész további életére kihat. Mindennapos munkámban az iskolaérettség optimális szintjének elérésére koncentrálok.
Ételeink higiéniájára, a tálalás kultúrájára, az ételek korosztálynak megfelelő előkészítéséről gondoskodik.
Az óvónők nevelőmunkáját dajkaként segítem és gondoskodom a tiszta, rendezett környezetről.
Az óvónők nevelőmunkáját dajkaként segítem és gondoskodom a tiszta, rendezett környezetről.
Gondnokunk, kertészünk, karbantartónk egy személyben, aki előtt nincs megoldhatatlan feladat.
Az óvoda alsó szintjének és valamennyi textíliájának rendben tartásáról gondoskodom.
Az óvónők nevelőmunkáját dajkaként segítem és gondoskodom a tiszta, rendezett környezetről.
2022-ben elvégeztem a Pedagógiai és Családsegítő munkatárs képzést. Úgy érzem, jó döntést hoztam, imádok a gyerekekkel foglalkozni, látni fejlődésüket, segíteni őket az önállósodás útján. Igyekszem legjobb tudásom szerint segítséget nyújtani a rám bízott gyerekeknek, illetve igazi "jobb keze" lenni az óvodapedagógusnak. Fontosnak tartom, hogy szeretetteljes, vidám, kiegyensúlyozott, biztonságot nyújtó környezetben, de következetes neveléssel fejlesszük a gyerekeket.
Pedagógiai asszisztensként dolgozom a Kamaraerdei Óvodában 2016 óta. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek vidám, kiegyensúlyozott, érzelmileg is biztonságot nyújtó környezetben tudjanak fejlődni. Szeretem a gyerekeket, a munkámat és örülök, hogy egy jó munkaközösség tagja lehetek.
Az óvónők nevelőmunkáját dajkaként segítem és gondoskodom a tiszta, rendezett környezetről.