Fontos információk

Kedves Szüleink,

A mai napon a Városházán tartott értekezleten a következő döntés született, amely minden budaörsi óvodára egységesen vonatkozik:

2021. november 08-tól ismét csak a gyerekek és az óvodában dolgozó felnőttek léphetnek be.
A gyerekek érkezése – távozása a tavalyihoz hasonlóan működik:
Reggel kérünk MINDEN SZÜLŐT, HOZZÁTARTOZÓT, hogy  a teraszon az ablakon keresztül jelezze érkezésüket, majd a gyerekeket kísérjétek a kert felőli ajtóhoz ( kis és középső csoport), illetve a főbejárathoz ( nagy és óriás csoportosok). Onnan a gyerekek egyedül mennek be a csoportokba. Természetesen figyelünk rájuk, segítségükre leszünk, de ezzel tavaly sem volt gond. 
Délután ugyanígy a teraszon az ablakon keresztül jelezzétek az érkezéseteket. Igyekszünk minden gyermeket a lehető legrövidebb időn belül kiengedni, azonban olykor torlódások, fennakadások lehetnek, ezért kérlek Titeket, legyetek türelemmel, míg a gyermekeitek felöltöznek és megérkeznek az ajtóhoz.
Több gyermek esetében a gyerekeitekkel beszéljétek meg, melyik ajtóban fogjátok délután várni, és kérem, ezt az óvónőknek is jelezzétek!

Egyelőre a délutáni sportfoglalkozások megtarthatóak, minden edző rendelkezik védettségi igazolvánnyal.   
A decemberi nagymamákkal közös program ( sütés) egy későbbi, terveink szerint Húsvét körül lesz megtartva. Köszönjük a Nagymamáknak is a türelmet és a megértést.

Főként az új , Kiscsoportos gyermekek Szüleinek írom: tudom, hogy Szülőként nehéz elválni a gyerekektől ( magam is az aggódó édesanyák táborába tartozom), nehéz elhinni, hogy boldogulnak az ajtón túl is a gyerekek, de amikor minket választottatok, tettétek ezt azért is, mert az itt dolgozó felnőttekben maximálisan megbíztok.
Köszönjük ezt a bizalmat, amire igyekszünk továbbra is rászolgálni. 
Mindannyiunk érdeke, hogy a gyerekeiteket biztonságban tudjátok, és a gyerekek is biztonságban érezhessék magukat. Ezt valamennyi munkatársam és én magam is odafigyeléssel, türelemmel,empátiával és nem utolsó sorban szeretettel igyekszünk elérni és fenntartani.

Ha bárkinek bármilyen kérdése, kérése van, szívesen állunk a rendelkezésetekre akár telefonon ( +36 23 430 631), akár e-mail-en.
Kovács Attiláné ( Kőszegi Szilvia) :  kamaraerdeiovoda@gmail.com
Domokos Judit ( óvodatitkár) : kamaraerdo.judit@gmail.com
vagy az óvónőkkel egyeztetett  módon.

Újra egy nehezebb időszak elé nézünk, de annak érdekében tesszük mindezt, hogy elkerüljük az óvodák bezárását.
Együttműködéseteket   és türelmeteket megköszönve kívánok Mindannyiótoknak jó egészséget:

Kőszegi Szilvia